- Drágám, ne hisztizz! Kérlek, ez annyira gyerekes – mondta anya miközben eltipegett az étkező felé a magassarkújában. Csúnyán néztem utána miközben leperegtek előttem az elmúlt nap eseményei:
Miután a szüleim lerángattak a szobámból, közölték velem, hogy bizonytalan ideig lelépnek. Sokszor történt már ilyen... 2-3 nap, a személyzettel elvagyok és már itthon is vannak. No meg 18 évesen nem hat meg túlzottan pár nap nélkülük.
- Hát akkor kellemes utat, én meg el leszek – morogtam türelmetlenül és visszaindultam a szobámba.
- Ne olyan gyorsan! Holnap kezdődik a tanítás és nem akarom, hogy folytasd a kimaradozásaid! - kiáltott utánam apa. Visszafordultam: - Azt sem akarom, hogy egyfolytában elkéss és a legfontosabb: Nem akarok balhét!
- És úgy gondolod egyből balhézok ha egyedül hagysz?!
- Kislányom, ne játszd az áldozatot, kérlek! - nézett mélyen szemeimbe - És ne is álmodozz a vendéglistádról! - Basszus! Túl jól ismer... Máris tudta a tervet amit a fejemben forgattam: egy buli.
- Mi lenne ha csak egy kicsit jobban bíznátok bennem? - próbáltam minnél tágabbra nyitni a szemeimet, és bűnbánó képet vágni.
- Édesem, bízunk benned... De ennyire már nem, eljátszottad. De, semmi akadálya, hogy újra elnyerd!
- Hát majd meglátod mikor hazajöttök! Minden szebb lesz, mint új korában! - vigyorodtam el szélesen és összecsaptam tenyereimet.
- Tudom.
- Látod? Pontosan ez az amiért rám meritek bízni a házat – mosolyom megtelt a diadal édes ízével.
- Nem épp rád – vetette közbe anya halkan kuncogva. Mi? Azt hittem ő majd kiáll mellettem.
- Mi? Ezt meg hogy érted?
- Őhm... lesz egy ilyen bébiszitter szerűséged... - motyogta, mire hangosan felnevettem. Ez csak valami vicc lehet. Egy pillanat... De akkor ők miért nem nevetnek?
- Na várj... hogy mi van? - komolyodtam el.
- Megkértünk valakit, hogy figyeljen a házra és biztosítson minket arról, hogy nem kerülsz bajba.
- Ugyan már ez baromság! Elmúltam 18 éves, minek valaki aki pesztrál?
- Nem Anne... Nem hagyjuk itt csakúgy a házat... a személyzetet bármire rá tudod venni, ezért kell valaki aki koordinál. Még egy buli és talán a sittre mehetünk érted... Anyádat teljesen leterheled lelkileg - magyaráta apa - A másik... Még egy-két lógás és az iskolából is kirúgnak! Tudod milyen megalázó ez nekem a cégnél?! Egy semmirekellő Reynolds-lány?
- Héé - pattantam fel - Mi az, hogy semmirekellő? És egyébként is... - majd még percekig veszekedtünk, de hiába sorakoztattam érveket. Semmi. Szüleim kötötték az ebet a karóhoz, és hajthatatlan volt a gyerekcsősz dologgal kapcsolatban. - Nos ezesetben... majd megszabadulok tőle – morogtam magamnak félhangosan.
- Nem hinném – a francba meghallották! - Elég jó fizetést kap – egymásra vigyorogtak anyával aki valami olyasmit morgott, hogy „mintha szüksége lenne rá” - és nem mellesleg elég határozott ahhoz, hogy bármitől visszatartson. Majd megérted miért pont őt választottuk... Nem mellesleg a pénzt is ő fogja kezelni. Szóval ha pénzre van szükséged, ő az egyetlen ember akitől kérhetsz és ha nem bírsz magaddal, akkor nem kapsz semmit. Ezen felül elveheti a telefonod, a laptopod, az iPodot vagy akármit amit szükségesnek érez.
MI VAN? Egy tök idegen nagyobb hatalmat gyakorolhatna felettem, mint amit a szüleim bármikor? Na persze... Álmukban!
- Ez most komoly? Rábízzátok a pénzetek, az autóitokat, a lakásotokat sőőőt még a saját lányotokat is egy tök idegenre?
- Ugyan – kacagott anyu – Ő nem idegen! Majd meglátod!
- D...de...
- Nincs de! - rázta a fejét apa – Holnap kezd.
- Ezek szerint már holnap mentek? - kérdeztem meglepetten.
- Igen...
Horkantva felrohantam a szobámba. Akárki jön ide, nem lesz aranyélete... erről személyesen gondoskodom.
Igen. A szüleim 18 éves létemre a sarkamba állítanak egy vadidegent.
- Anne, szeretném ha üdvözölnél valakit! - csilingelte anya közeledve hozzám. Nagyszerű! Itt az ideje megtudni ki lesz az őröm. Ó édesem, fogalmad sincs mibe keveredtél... - Emlékszel Liamre?
Lefagytam. Komolyan egy tinihisztérika főszereplőjét kellett választaniuk? Ennyi erővel maga Robert Pattinson is eljöhetett volna. Vedeltük volna a sört, ő gitározott volna amíg én bulizok... Mesés! Végigmértem Liamet. Ezer jobb – és sajnos rosszabb – dolgom akadt annál, hogy kövessem a tini trendeket de őt és az együttesét még én is jól ismertem. Nem mellesleg valóban volt már alkalmunk találkozni egy-két partin. De be kell valljam azt nem mondhatom, hogy egy trollal akarnak összezárni. Sőt Liam szemei egyenesen gyönyörűek voltak! De ami a legjobban meglepett, hogy édesen mosolygott rám.
- Tehát Liam vállalta el, hogy amíg mi elutazunk itt marad és szemmel tart téged. Apáddal már sokszor találkozott és maximálisan megbízható, hidd el!
Amint kimondta ezeket a szavakat minden szimpátiát elfelejtettem. Arckifejezésem egy grimaszba torkollott, ami nyilvánvalóan őt nem törte le, sőt szélesebben vigyorgott, mint előtte.
Apu törte meg a csendet ahogy bőröndjeiket cipelve ballagott le a lépcsőn.
- Hagy segítsek... - ajánlotta „bébiszitterem”. Idióta... máris be akar nekik nyalni.
Mivel megérkezett a taxi, Liam segített kivinni a bőröndöket és telepakolták vele a csomagtartót. Apa kérlelően rám nézett:
- Kérlek Anne... Nem akarok semmi feszkót!
- Oké... - mondtam minden beleegyezést a hangomba erőltetve. Hupsz! Talán hazudtam.
Idegesítő kopogásra ébredtem, de megpróbáltam – egy nyögés után – figyelmen kívül hagytam... Sokkal fontosabb dologgal voltam elfoglalva: alvás. Pár kopogás után a tinik kedvence, személyesen Mr. Liam James Payne rontott be szobámba:
- Kelj fel különben el fogsz késni! - húzta szét a függönyöket amin azon nyomban benyomult a fény a szobába. Még egy nyögés után a fejemre húztam a takarómat.
- Az nem nagy ügy... - hazudtam.
- Tényleg? Ébredj! - éreztem ahogy a takaró csúszik le rólam ahogy húzza lefelé, szóval még jobban húztam magamra. Próbáltam... tényleg próbáltam, de ő nyilvánvalóan erősebb volt és egy laza mozdulattal lekapta a selyemhuzatba bújtatott pokrócot rólam.
- Fúúú – kiáltottam és felemelkedtem az ágyban.
- Nem érdekelnek a szeszélyeid szóval öltözz!- mondta miközben visszadobta a takarót az ágyra és elhagyta a szobám.
Mégis mit képzel ki ő?
Még mindig idegesen bemásztam a fürdőszobába, hogy ez zuhannyal némiképp felfrissítsem magam és élvezzem ahogy a cseppecskék szinte lemossák rólam a mérgem. Semmi sem lazít el jobban, mint egy zuhany. Mikor kész lettem törölközőbe csavartam magam, de törölgetés helyett egyszerűen elfeküdve az ágyamon megvártam amíg megszáradok. Kiválasztottam egy egyszerű farmert és felsőt, felkaptam a táskám, a kocsikulcsaim és elindultam lefelé.
- Nincs egy szakadtabb nadrágod? - nevetett Liam amint leértem a nappaliba.
- Tudod, ezek direkt vannak rajta – dugtam be az ujjam az egyik „ipari-szakadáson” és teljesen tisztában voltam vele, hogy csak idegesíteni akar. Mintha erre szerződtették volna le. De nem fogom hagyni, hogy győzzön. Nem, Mr. Payne. Ma nem.
- Legyél itthon délután 3-ra – nyitotta ki nekem a bejárati ajtót és a kezembe nyomott egy almát egy széles mosoly kíséretében. Mintha most mennék elsőbe...
- Idióta – forgattam meg a szemem miközben hátam mögé hajítottam az almát ami nagyot koppanva szétloccsant a padlón.
- Ezt hallottam – válaszolta miközben felszedte az almadarabokat.
- Leszarom – nevettem és alig vártam, hogy elhajthassak a suli felé. Ez a srác tudja mivel idegesítsen.
- Na hogy ment? - kérdezte Clara mosolyogva miközben átkarolt. Olyan kecsesen mozgott, mint egy balerina.
- Miss Reynolds! Öltözzön át most azonnal vagy menjen haza! – kiabálta az igazgatónő. Összenevettünk barátnőmmel és, mint minden reggel a mosdó felé indultunk, hogy belebújjak az egyenruhámba.
- Szörnyen! - csaptam be magam mögött a WC ajtót.
- Milyen? Mesélj!- könyörgött – Öreg? Gyökér?
- Nem és nem – feleltem és igyekeztem belebújni a harisnyanadrágba. Párat ugráltam, hogy napközben majd ne csúszkáljon és a rakott szoknyára meredtem. Utáltam a magánsulit!
- Akkor?
- Annyira nem rossz... - kezdtem és lehúzogattam az ingemet. Kimentem Clarahoz és elkezdtem megkötni a nyakkendőmet. - Hátulról semmikép... elég jó a feneke -haraptam alsó ajkamban mire barátnőm rosszallóan megcsóválta a fejét. - Amúgy tuti ismered... A One Directionben énekel... Liam.
- A felnyírt hajú, barna szemekkel? - Claraval nem hatott meg minket a hírességek világa. Nem egyet személyesen ismertünk és a legtöbbel szinte havi 1-szer biztos alkalmunk lett volna találkozni. Bólintottam. - És akkor mi a problémád? Ő teljesen jól néz ki! - na, igen. Ha az embert szörnyen sznob és beképzelt srácok vesznek körül, akik olyan nyálasak, hogy sétálás helyett inkább folynak az utcán... Nos igen, minden jó pasit meg kell becsülnünk. Talán ez az oka amiért hülyét kapok ettől az élettől. Persze, nem azt mondom, hogy kicseszés ha az embernek több pénze van az átlagnál... Nem. Őszintén szólva szeretek apuci kicsi lánya lenni. De nem a villásreggelik és tea délutánok selyembörtönében.
- Egy komplett idióta – feleltem tükörképemet bámulva miközben bekentem a szám némi szájfénnyel és odanyújtottam Claranak a kis tubust.
- Miért? - szájfényezés helyett leengedte kezét és kétségbeesetten meredt rám: - Jézusom, Anne ugye nem csinált veled semmit?!
- Jaj, dehogy is – nevettem. Ő sóhajtott és folytatta a sminkelést – Nem csinált semmit... Egyszerűen csak nem csípem... Arrogáns és...
- Okéé, értem. Olyan, mint a többi gazdag. És akkor most mit fogsz kezdeni magaddal kedvesem? - vette elő a legflancosabb beszédstílust lassan pislogva. Összenevettünk.
- Hát... Valahogy el kell űznöm.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése